Teenage Mutant Ninja Turtles

Hat éves lehettem, amikor apám vett egy videó lejátszót. Mint sok apa ő is elektronikus bébiszitternek használta, leültetett elé azt néztem a filmeket, amiket a műhelyben át tudott másolni. 1990-1991. körül járhattunk, tombolt a videó és a képregény korszak, jöttek be azok a filmek, amiket eddig nem láthattunk. A suliban mindenkinek volt valami kedvenc képregénye, a fiúknak Transformers, Batman, Pókember, lányoknak Én Kicsi Pónim, meg Gondos Bocsok. El is kértem mindet, hogy magamba szívhassam az esszenciát, de leginkább egy olyan képregényre vágytam, amit csak én olvasok, más nem. Aztán egyszer, amikor anyu vitt haza a suliból, megláttam az aluljáróban egy képregényt, amit sehol máshol nem láttam eddig. Persze, elkezdtem nyúzni anyut, hogy ez nekem kell és hogy vegye meg nekem (haj, ha egyszer majd engem nyúznak a büdös kölkök..). Ő mondta, hogy nem, mert biztos 300 forint (mai áron az baromi sok egy képregényért, persze ennyibe is kerülnek a mostani kiadványok, átváltva..). Addig nyúztam, míg végül megegyeztünk, a feltételek azok voltak, hogy odamegyek, megkérdem mennyibe kerül és ha normális árban van, akkor megveszi nekem. Odamentem, szépen csókolomot köszöntem és megkérdeztem. 33 forintba került. Így kaptam meg életem első Tini Ninja Teknőcök képregényét, a magyar kiadásól is a negyedik számot.

Ezután minden hónapban folyamatosan megkaptam, majd előfizettünk rá és olvastam, teljesen magával ragadott engem is az őrület. Volt játék figurám, farsangkor Donatellonak öltöztem, zabáltam a pizzát, meg akartam tanulni valamilyen harcművészetet. A gyűjtemény rögtön egy hiányossággl indult, hiszen hiányzott az első, a második, a harmadik, és az ötödik szám is, amit későn vettünk észre. Persze megpróbáltuk utánarendelni, de mint kiderült, ezeket már nem lehet kapni, mert kifogyott a raktárból. Bázzeg. Meg még valahol egy huszonvalahányadik szám is hiányzik, mert későn vettük észre, hogy lejárt az éves előfizetés.

Szóval amikor elkezdtem gyűjteni a képregényt, akkor volt, hogy apám egyik nap munka után szólt: "Gyere, hoztam egy új filmet, nézzük meg!". Elkezdtük nézni. New York, egy riporter nő mondja a hírekben, hogy egy új, szervezett bűnözési hullám söpör végig a városon, közben látjuk, amint fiatalok lopnak mindent, amit csak látnak. "Mi ez?"- kérdeztem magamban. Kérdeztem aput is, de ő csak mondta, hogy nézzem. (Kb, hülye vagy fiam, nézzed.:) A riporter nőt munka után megtámadják, de hirtelen egy tőr repül át a sötétségen, kiüti az utcai lámpát, bunyó hangjait halljuk, majd a következő kép, hogy a támadók megkötözve, a riporter meg sértetlenül ül a földön. Jönnek a zsaruk, a nő észreveszi a sai tőrt a földön, majd titokban elrakja a táskájába. Eközben felemelkedik egy csatornafedél és egy különös árny figyeli az eseményeket. Na akkor már gyanus volt valami. A csatornafedél lezárul, beindul a kurva jó főcím zene, majd bamm, megjelennek a teknősök. Hát én akkor oda meg vissza voltam. Nem tudom hányszor, de nagyon sokszor megnéztem a filmet, igazi jó recsegős, ropogós, szemcsésre.

Ez volt az egyik meghatározó film, amin felnőttem. (Valakinek ekkoriban a Rambo volt, mások meg titokban nézték a német pornót, amit az apjuk megpróbált eldugni. Még mindig jobb a TMNT.)

Az első film csak még jobban elmélyítette az őrületet bennem, rajongó lettem na. Egyszerűen imádtam. Az elmúlt napokban végre sikeresen le tudtam tölteni és felnőtt fejjel ismét megnézve (jó régen nem láttam már) azt kell, hogy mondjam: ez egy nagyon jó kis film. Merít a képregényből és a rajzfilm sorozatból (Amit szombat reggelente adtak a tévében, máig nem tudom megmondani, hogy mikor volt az, amikor rendszeresen felkeltem egy sorozatért..), hű volt a karakterekhez, a történethez, Jim Henson maszkmester figurái pedig egy pillanatig sem tűntek báboknak, hanem végig élő és lélegző teremtmények voltak.
A második részt már moziban láttuk anyuval, természetesen azért is oda meg vissza voltam, sajnos azt nem sikerült videón megszerezni, így megmaradt egy tipikusan olyan filmnek, amit mindig csak a tévében tudtam elkapni, már ha adták. Felnőtt fejjel nézve azt mondanám, hogy egyszer nézhető darab. Az esszenciából sok dolog megmaradt, de a hangulat már nagyon a gyerekfilmek felé tendál.
A harmadik részt be sem mutatták nálunk, pedig nagyon vártam. Akkoriban nem értettem miért. Amikor már megszűnt itthon a képregény (kb '94 felé), nagyjából utána néhány hónappal anyu felvette nekem egy német adóról. Igaz, semmit sem értettem belőle, de láttam és éreztem, hogy ez sajnos már nem az, amit én annyira szerettem akkoriban. Az alapötlet nem volt rossz és még a megvalósítás is jónak mondható, de a hangulat valahogy hiányzott az egészből.
A 2007-es filmet is láttam. Ez már teljesen számítógépes grafikával készült és minőségét tekintve nagyszerűen adja vissza a figurákat. Sajnos a történet több sebből is vérzik. A karakterek megmaradtak annak, akik voltak, ezzel semmi baj nincsen. Ellenben Casey Jones és April a lehető legostobább módon reinkarnálódott (kettő 30 körüli férfiból és nőből csináltak 20 éves fiatalokat, pfff). A történet ott veszi fel a fonalat, ahol a második rész véget ért, tehát mondhatnánk egy alternatív harmadik résznek ezt is, de sajnos ez sem adja azt, amit elvárnánk egy harmadik résztől. A sztori túl fantasy-s, túl nagyszabású akar lenni, de 80 percben nem lehet ekkorát szakítani. Az egyedüli dolog, ami igazán értékelendő a filmben az Leonardo és Rafaello végső konfliktusa.


A legszebb az egészben az volt, hogy mindenki megtalálta a maga kedvencét a négy fiatal nindzsa teknős között.
Ott volt Leonardo, a legidősebb fivér, a soha meg nem választott vezére a csapatnak. Számára a legfontosabb a családja és Splinter tanításai voltak. Színe a kék volt, fegyverei pedig a katanákkal sokszor összetéveszett nem tudom mik, mert elfelejtettem. De mindenhol katanaként emlegetik, így az is marad.
Aztán Rafaello, az örök lázadó, aki mindig megkérdőjelezi Leonardo döntéseit. Ő az, aki először üt, aztán kérdez, a forrófejű lázadó, a nyughatatlan lelkű, aki állandó haragban van a világgal. Színe a vörös és sai tőröket forgat harc közben.
Donatello az agy, aki inkább az eszét használja, mintsem, hogy harcba bocsátkozzon. Mickey örök haverja és kajapartnere. Színe a lila, fegyverei pedig a bo bot.
És végül Michelangelo vagy Mickey, a legfiatalabb és legbohóbb teknős mindközül, aki imád enni, gördeszkázni és játszani és állandóan löki a marhaságokat. Színe a narancssárga, fegyverei pedig a nuncsaku.

És most itt vagyok, nosztalgiázva a gyerekkor igazi szépségein. Amikor egy kisfiú hősöket talál magának, akikről példát vesz és utánozza őket (Azóta is imádom a pizzát, meg miattuk kezdtem el karatézni, persze nem sokáig húztam az igát..), annál szebb nincsen. Egy paródiának induló egyszeri kiadású füzet egy akkora lavinát indított el a pop kultúrában, ami talán csak a legnagyobbak neveivel említhető együtt. Sajnos ma bármennyire is próbálják újraéleszteni, lásd a filmet, a játékokat, stb. valahogy a mai fiataloknak ez már túl régimódi, nevetséges.

A teknősöknek jó dumájuk volt, jól tudtak bunyózni, de soha nem öltek meg senkit, fontos volt nekik a hagyományok tisztelete, az összetartás, a testvéri szeretet és legfőképpen az apjuk iránti szeretet. A mai szuperhősök sajnos nem ilyenek, pedig jobb lenne, ha inkább a négy teknősről vennének példát a felcseperedő kölykök.

Red Light Center - Van élet a Second Life után is

És én még azt hittem, hogy le vagyok maradva. Pedig nem, inkább tökéletesen vissza vagyok fejlődve. A Second Life elképzelhetetlenül nagy sikerét egyszerűen semmi, de semmi nem magyarázza. Illetve magyarázza, csak teljesen illogikus módon nem értem mi a faszért játszanak vele annyira, amennyien. Unalmas, lassú, semmi változatosságra nem ad lehetőséget, semmit nem tud, amit bármely prosztó mmorpg ajánlhat a piacon. Legyen szó, akár az ingyenes megoldásokról. És még a grafikája is gány. Talán azért mert ingyenes és hívhatjuk myspace 2-nek? Tudja a fene. A Red Light Center kimondottan egy céllal készült. Stílusát tekintve hívhatnák akár mmofuckingnak is. Megcsinálod az avatarod, aztán elkezdesz járkálni míg találsz egy numerát, aki szintén egy másik játékos. És akkor fúrhattok. Ennyi, semmi több, semmi más.


És ezzel is legalább annyian foglalkoznak, mint a Second Life-fal!
Uram, ments meg minket ezektől a borzalmaktól!

LINK:

Red Light Center

Glowsticky Arnold - Conan a raver

Arnold Rave

Add to My Profile | More Videos

Születésnap - 23 éves lettem!

Bó'dóg születésnapot nekem!

Szőrös vagyok.

Tegnap este ismét rá kellett jönnöm a tényre: szőrös vagyok. Nem kicsit, nem is nagyon, csak úgy szőrös. Nem vagyok e ténytől se boldog, se szomorú, bár vannak előnyei és hátrányai, ha az ember szőrös. Mivel férfiból vagyok ezért nem is olyan gáz a téma. Bár a mai világban az már nem menő, ha az ember szőrös. Régen a görögök is rájöttek, hogy a hosszú haj és szakáll csak fokozza a kurva nagy meleget, amiben éltek így szépen lassan kezdték elhagyni a szőrzetüket. A hippik is rámozdultak a témára, oszt amikor bevitték őket katonának és megnyírták őket, mint a birkát akkor jöttek rá, hogy hoppá!

Szóval szőrös vagyok. Nincsen se Chewbacca, se Bigfoot rokonom, szóval nem olyan vészes, mintha bundám lenne. Sőt. Ha az ember szőrös annak van számtalan előnye. Mondom is!

Legelőször, ha meglátja a másik nem, akkor tudhatja, hogy sok olyan hormont termelek, amitől jó férfias vagyok, így ha esetleg pározni kívánna velem, akkor tudja, hogy jó helyen jár. Télen melegíti a testemet, kevésbé fázok, mint a csupasz szőrtelenített békák, akik azt hiszik, hogy menő szőrtelen mellkassal az élet. Pedig nem. Ha hideg a víz a Balcsiban, akkor sem fázok, másrészt meg tök vicces, ahogy úszok és követnek a szőr szálaim. Aztán. Ha lemegyek mondjuk a nyolcvanas évek retro diszkóba, rózsaszín (én inkább a homo kéket részesítem előnyben) inget felvéve és kigombolva baromi retro menőmanónak érezhetem magamat, amiért kivillannak a dús fürtjeim. (Igaz, még egyszer sem voltam nyolcvanas évek retro diszkóban, szóval lehet, hogy mégsem annyira igaz a fenti megállapítás.)

Hátrányai is vannak. Például ha a strandon azt hiszik rólad, hogy szürke hátú hím gorilla vagy. Vagy ha nem ápolod rendesen (Semmi extra és perverz dologra nem kell gondolni, csupán napi alapos fürdésre.), akkor néha hullhat. Bele a levesbe, a kajába, azt asztalra, meg minden. Vagy, amikor egy hét után lepedőt cserélsz az ágyban és látod a nyomaidat.. Meg azért nem minden lánynak jön be a szőrösség, ez sajnos egy ilyen egyszerű és kegyetlen tény.

Magamat egy átlagosan jóképű gyereknek mondanám, az a fajta, aki ha egy kicsit is kedves és normális a lányokkal, akkor viszonylag nem indul lúzer esélyekkel, ha netán csajozásra adná a fejét. (Nem Kicsim, eszemben sincs, jó papucs vagyok!) Csak hát a szőr. Az van mindenhol.

Kezdve a lábfejemtől, ami leginkább egy visszafogott hobbit lábára hasonlít. Aztán ahogy haladunk felfele úgy sűrűsödik a helyzet. Fürdés közben tök vicces figyelni, ahogy a zuhany rózsából kiáramló víz szabályos barázdákat rajzol a szőrös vádliba. Ugye? A lábszárak és a has alatti részt nem részletezném, szőrös. Elől, hátul, minden kimeneti (és egyes embereknek bemeneti...) nyílásnál. A seggem is szőrös, igen, felvállalom! Fent a torzó, a has és a mellkas is dzsungelként funkcionálhatnak, ha lennének tetveim. Szerencsére az oldalam és a hátam egy része felüdülés lenne a dzsungelben eltévedt tetveknek, hiszen ott a füves pampák fogadnák őket. De. A vállam. Na az lenne az igazi sötét Afrika, ahol Sir Morton Stanley-ék három évig kóvályogtak össze vissza, a crew háromnegyedét otthagyva.

A fejem is tartogat még meglepetéseket..

(És most indult újra kétszer a számítógépem, mert a pagefile hirtelen úgy döntött, hogy 2 gigára állítja magát. Fanni, azanyádúristenit!)

.. szakállt is hordok/viselek/növesztek, mert megtehetem. Érted, aki már 14 éves korában borotválkozott. Na, de a borotválkozás! Haha, hogy én azt én mennyire gyűlölöm! A zsilettmakkhárom néhány borotválkozás után úgy kicsorbul tőlem, hogy utána öröm vele szétszabdalni a képemet. Ráadásul teljesen sziszifuszi harcnak érzem az egészet, mert hiába az ideiglenes sima pofa, holnapra már megint olyan lesz a képem, mint egy sajtreszelő barátságtalanabb oldala. Ezért is van úgy, ahogy. Néha már leszarom az egészet és a borostából, sörte, a sörtéből meg szakáll lesz, a szakállból meg hippi büntetés.

A végén pedig ott a haj. Már, ha hajnak hívhatjuk ezt az ipari sűrűségű és keménységű, drótkefét megszégyenítő súrolási faktorral rendelkező valamit a fejemen. Előnye persze ennek is van (Mindennek van, csak nézd az élet fényesebbik oldalát!), mert ez is melegít. Mert egykéthá.. "Because you lost most of your bodyheat trough your head!". Csak, amikor nekiesek a veterán hajvágó gépemmel. A régi időkben még nyírta, mint Jani a füvet, de most már ha belevágok az erőszakos láncfűrész brummogás szolid vibrátor zümmögéssé fajul. Ha pedig betévedek a sűrűjébe, akkor végképp feladja a harcot és leáll a nyomorultja.

Hiába no, nehéz az élet, ha szőrös az ember.

The Last Stand - mert zombikat írtani élvezet

Nincs jobb az ingyenes flash alapú játékoknál. A legtöbbjük annyira egyszerű és élvezetes, hogy maximális unalomelűzési faktorral rendelkeznek a végeláthatatlan munkaórák közt. Ilyen darab a The Last Stand is. Azért meg külön nagy respekt a játék készítőjének, hogy ez az első ilyen munkája, ráadásul profin kivitelezett és lehet benne lőni rotweiler és nagymama zombikat (a bohócok csak ritkán jönnek elő, érdemes figyelni őket!).

A sztori a szokásos. Elszabadult valami és hirtelen az emberek zombikká változtak, azok meg továbbterjesztették a zombiságot. Te egy túlélő férfival vagy a cél, hogy túlélj húsz éjszakát az összetákolt barikádod mögül lövöldözve. Minden nap van 12 órád felkészülni a következő éjszakára. Három lehetőséged van. Túlélőket vagy új fegyvereket keresni, illetve a barikádot foltozgatni. Érdemes rögtön az első kettő nap mind a tizenkettő órát túlélők keresésére fordítani, mert ha mind a hét megvan (ennyi a max férőhely), akkor onnantól kezdve gyerekjáték megvédeni a barikádot és a ha esetleg sérülne, akkor is csak max. egy órát kell a javításra fordítani, a többi mehet az új flinták keresésére. Azokból meg van minden, mi szem szájnak ingere. Shoti, ump45, uzi, ak47, láncfűrész.

Érdemes csekkolni a játékot, mert nem olyan hosszú végigtolni azt a húsz éjszakát és baromira élvezetes egy mutatvány uzival a kézben sorozni a zombihordákat, miközben megpróbálod megtartani az utolsó állást.

Aki meg nem szereti a zombikat az meg ne játsszon vele.

LINK:

The Last Stand

Secret Images of Google Earth

Nagy kedvenc program a Gugli Halu, baromi sok érdekes dolgot lehet rajta találni, megfelelő zene mellett, meg egyenesen addiktív egy jószág. Pláne, ha az ember ilyen és ilyenebb dolgokat talál a Földön.

Persze az is benne van a pakliban, hogy az összes easter egg néhány unatkozó google workertől, de azért... Sőt! Bárhogy is tagadja a tudomány és nem akar tudomást venni róla, az emberiség múltja korántsem annyi, mint amennyinek mi gondoljuk.

LINK:

Google Earth Home Page

Stapler Fahrer Klaus - A hülyeség sosem ismert határokat

Az internet számtalan kincset rejteget a felfedezni vágyó kalandoroknak. Mi sem bizonyítja jobban, mint a fenti gyöngyszem. A történet elején a frissen levizsgázott Klaus megkapja a targoncakezelői papírjait és egyből munkába is áll a gyárban. Az első és egyben utolsó napját követhetjük végig, ebben a német oktató filmben. Klaus a lehető legbalfaszabb módon csesz el mindent maga körül, de ezt olyan minőségben, hogy az valami frenetikus. Az első néhány percben még csak mosolyog az ember a régi német fejeken, a film felénél indul be igazán az őrület és a visítva röhögés. A nyolcvanas évek legszebb gore-horror pillanatait idéző jeleneteknek lehetünk szemtanui, olyan humorral előadva, hogy az már fájdalmasan jó.

És még mondják, hogy a németeknek nincs humoruk.:)

Silent HIll plakát - Avagy mi lett volna, ha?

Ilyen lett volna a Silent Hill film plakátja, ha az én pályaművemet hirdették volna ki győztesnek. No persze a győztes egy teljesen semmitmondó művel nyert. A magyar SH film plakátjáról ne is beszéljünk...

Jó, ez egy kicsit zsúfolt, de azért még is csak több fantázia van benne, mint a hivatalos darabokban.

Vámpírok vs Vérfarkasok - Vérborz Élet Pártja

Nagy szerepjáték rajongó révén elég sok rendszert kipróbáltam már, legyen szó ortodox papír verzióról, eretnek crpgk-ről vagy netes, szöveg alapú marhaságokról. Ez utóbbi kategóriába tartozik a monstersgame.hu vámpírok vs vérfarkasok játéka is. Ez egy németből fordított minden változatosságot és fantáziát nélkülöző world of darkness koppintás. Hihetetlenül béna félrefordításokkal és tökéletesen megbízhatatlan rendszerrel találkozhat az érdeklődő. A legmeglepőbb az, hogy bármennyire gagyi a rendszer, nagyon rá lehet kattanni.

Eskü, a kedvesemmel mindennap azon kattogunk, hogy vajon mennyi zsákmányt sikerült ejtenünk a legutóbbi raid alatt.

Munka helyett, közben, unaloműzés, agyleszívás céljából ajánlott.

LINK:

Monster's Game World.hu

BRUSHY - HIGH TEXTURE QUALITY

Nehéz, de hálás dolog a saját zenémről írni. Nekem nehéz, másnak gondolom nem okoz semmiféle lelki problémát, hogy az égig istenítse a munkáját.

Ha megkérdezünk egy zenészt tízből kilenc a szokásos utat választja. Megír egy vagy kettő vagy három vagy sok albumnyira való dalt, aztán nekiáll kiadót keresni és örül a farkának, ha talál egy nevenincs, egy a több ezerből kiadót, akik kiadják. Ekkor úgy érzi, hogy ő a király, hiszen kiadója van b@zz. Ez is tök ugyanaz, mint amikor papírod van valamiről. Nem számít, hogy több tucat uv csekk befizetése után, csupa kettessel és a felére sem emlékezve van meg a papírod, papírod van, király vagy. Pedig nem. Nagyon nagy pálya ez a kiadó keresés és bár a világhírű zenészek példáiból okulva azt mondhatnánk, hogy megéri próbálkozni, az igazat megvallva nekem fáj a f@szom egy kiadóra. Baromira nem érdekel, hogy ki legyen adva, úgy is letöltöd előbb utóbb, nem? Pláne ebben az országban, ahol az olcsó, illetve az ingyen szónak nagyobb a jelentőssége, mint az, hogy legálisan.
Nem hibáztatom én a letöltő embert, az vesse rám az első követ, aki soha nem töltött le semmit sem vagy nem használ illegálisan másolt stuffot. Én magam is szegény embör vagyok, nem engedhetek meg magamnak annyi albumot, amennyit valójában hallgatok.

Innen jött az ötlet, ha már úgy is annyira letölt mindenki, akkor ott egye meg a fene, nesztek, itt van ingyen az album. Lássátok mekkora jó fej vagyok. Persze megint közbejön az a tipikus előítélet, hogy mivel ingyen van és nincs kiadóm, így tuti van benne valami átverés vagy egyszerűen csak annyira szar a zeném, hogy még letölteni sem érdemes. Ez a mentalitás mindig csak zsákbamacskát akar látni, pedig ha most az egyszer hiszel nekem, hogy nem, nincs benne semmi átb@szás, a zeném pedig jó, legalább is megüt egy szintet, akkor nyugodtan vesd magad az albumra és zúzzad.


Drum and bass, breakbeat, ambient alapok, funk, ska, jazz ízek, kirándulás az industrial világába. Az album olyan lett, amilyen. Utólag látva vannak benne hibák, masteringelni még mindig nem tudok rendesen, és sok egyéb kis apróság, ami miatt rossz száj ízzel hallgathatnám a saját munkáimat. De nem. Mert bárhogy is nézem, büszke vagyok rá, hogy egy ilyen minőségi produktumot sikerült összehoznom, teljes ön erőből, mindenféle segítség és előképzettség nélkül. Minden dalt szeretek valamiért, ezért nem is emelnék ki egyet sem a sok közül. A cél az volt, hogy mindenki találjon rajta legalább egyet, amire azt mondja, hogy ez igazán jó, ez tetszik, ez bejön, ezt hallgatni fogom többször is. A cél megvalósult, a legviccesebb az, hogy mindenki mást szeret és mindenki mást fikáz. Itthonról és külföldről is kaptam nagyon jó visszajelzéseket és néhányan kacsingatnak is, hogy lehetne szó kiadásról. Még nem döntöttem, talán, egyszer.

Addig is hallgasd a brushy muzakot, szóljon a fingi fangi!

LINK:

brushy - hight texture quality official site

brushy @ myspace

Pendulum/Codehunters

Pendulummal nyitni a napot elég nagy büntetés egyeseknek, pláne ha egy adrenalin facsaró éjszakáról térnek vissza és sehogy nem tudnak leállni a droidkodással, mert még mindig dolgozik bennük három laszti. A magyar fiatal szeret mulatni és ez jól is lenne így, persze mértékkel. De nem. Mi szeretünk széthullani, makkon lenni, állatkodni. Néznek nagyon a külföldi lemezlovászok a monstre bulikon, hogy mi az isten van itt, amikor tekernek egy potin és megőrül rá 3000 ember, amikor ők ahhoz szoktak, hogy 300 embernek zenélnek és már a pofájukba ásítanak. A bp-i Pendulum buli is valahogy így nézhetett ki. No nem baj, vagyok oly' elvetemült, hogy képes legyek droidkodni egy - most is - baromi unalmas és semmitmondó vasárnapon.

Ha akarsz jót látni, akkor csekkold ezt mindenképp. Vizuális orgazmumus, maximálisan profin kivitelezve, szól is valamiről, nem csak öncélú fasz verés a nézők szemébe. Kettő sablonos megoldástól eltekintve büntet hidegen. Codehunters for prez. Ismertető és interjú majd lesz.