2007/11/06

Work in progress - Brushy @ MySpace

Nagyjából jó sok ideje már, hogy frissítettem volna bármit is a myspace oldalamon. Már ezer éve ugyanaz az öt szám szól, amit senki sem hallgat, másrészt meg már mindenki letöltötte az albumon, ott meg ugye jobban is szól.
De! Brushy iz bákk!
Windows resintall után új FL Studio (7.0) elég nagy ugrás volt a régi 5.0-ás verzióhoz képest, elég sok dolgot újra kellett tanulnom.
Szóval mire is lehet majd számítani a Myspace-en?
Alone - Egy baromi lassú trip hop, tele szomorúsággal, melankóliával, éteri lebegésekkel, álomszerű képekkel, "drámai" befejezéssel. egy kicsit még baltával faragott néhol, de tökéletesen elég ennyi is, nem hiszem, hogy olyan sokat szöszölnék még rajta az elkövetkezőkben.
Freedom Fighters - Szintén lassú, mondhatni menetelő hip hop. Igazság szerint köze sincs a hip hophoz, csak sebességében. Acides tekerések, bugyborékoló basszus, visítások, fémes csörömpölések, szigorúan 92 BPM-en maradva. Ilyen igazi harcba menetelős zene, jönnek az űrgárdisták és szétlőnek mindenkit a fenébe hangulat. Lesz majd belőle breakbeat remix is, mert nagyon jól szól felgyorsítva, persze egy kicsit át kell alakítani a dolgokat.
Trance - Nem ez a dal címe, csak még nem találtam jó címet ennek a teljesen új darabnak. Tőlem teljesen ez a stílus, ez lenne az első ilyen darabom. Megszenvedtem vele és igazság szerint nem is lett trance. Kicsit giccses néhol, mint Robert Miles dream pop szarságai, néhol van benne egy kis new wave, kicsit sablonos is, de nekem tetszik, pont olyan, mint egy rúd marcipán. Édes, mint az állat és ha megeszed az egészet egyszerre, akkor valószínűleg megüli a gyomrodat, de ez cseppet sem zavar, mert finom volt. Szóval valami ilyesmi lenne ez a muzsika.
Nu jazz - Lásd fent, mint a trance-nél. Itt is teljes új stílusba vágtam bele. Kicsit kezdetleges, kicsit Amon Tobinos, de mindenképpen baromi hangulatos egy darab lett. Ilyen narkós, krimis, autós üldözéses, sikátorban leszámolós hangulattal. Szóval jó lett, de még sokat kell vele szöszölni.

A fenti zenék közül még ma este tuti fent lesz a Freedom Fighters, az Alone és a trance muzsika. Gyorsba még megcsinálom a végső simításokat rajtuk, aztán majd később jön a többi is.

LINK:

brushy @ myspace

Nincsenek megjegyzések: