London Elektricity - Just One Second

Itt a karácsony, mindenkinek boldogat, szépet, valaki a családdal van, van aki a párjával vagy a barátaival. Én meg egyedül vagyok, meg egyébként is megyek éjszakai műszakba dolgozni, mert az jó lesz nekem...:( (Ezt a szomorú smiley fejet úgy képzeljétek el, mint egy istentelenül megvert kutya szomorú ábrázatát!)

No nem, baj csak pozitívan! Úgy voltam vele, hogy karácsonyra legyen már egy poszt és meg is volt miről akartam írni, amivel ráadásul több legyet is tudok egy csapásra leütni.

Szóval az én karácsonyi ajándékom a London Elektricity - Just One Second dala. Aki ismerné őket az elismerően bólogat, aki meg nem, annak annyit, hogy a zenekar a világ no1. drum and bass zenekara. Nekik a drum and bass csak egy váz volt, amire felépítették a hihetetlenül érzelmes, szívbemarkoló, néhol vidám, néhol szomorkás, néhol jazzes, néhol funkos, néhol soulos zenei világukat.

A Just One Second különösen kedves dal, tele van gyönyörű képekkel és színekkel, ötletes és kellemes zenei megoldásokkal. A dal szép, lélekemelő, az ember több lesz tőle, de frankón. :) Készült neki egy hihetetlenül jól sikerült remixe, azt linkelem be legelőször. Miért is? Talán azért, mert a remix jobban sikerült, mint az eredeti dal! Hihetetlenül mély és éteri, annyira epikus, hogy a magamfajta dnb rajongó is egyetért velem, hogy ez az év, és talán az egész évtized legszebb drum and bass dala. De én megkockáztatnám "Az évtized legszebb dala" titulust is neki.

Szóval halgassátok, hallgassátok!

Még annyit a végére, hogy már régebben is, de mostanában is megkaptam, hogy obszcén vagyok. Az, mert ez az én kis szemétdombom. Pont. Egyébként meg nem vagyok az. Pont. Ezt bizonyítandó itt a dal szövege, lefordítva, átdolgozva, megtartva az eredeti szellemiségét. Régebben is csináltam ilyet, most egy picit be vagyok rozsdásodva, néhol picit sutának tűnik, de szerintem jó lett. Legalább is nem rossz ahhoz képest, hogy mennyire obszcén tudok lenni néha ;)

A reggeli levegőben gyönyörű a város.
A napfelkelte illata, mint puha bársony,
mert ilyenkor talán minden tiszta és világos.

Hiszem, hogy a leggyönyörűbb te vagy,
nem tagadom, arcomra van írva.
Mikor felnővén vártad a nyarat,

aztán mikor végre eljött az a nap,
kerested megrészegülten, tántorogva.
Hirtelen elillant, a múló pillanat.

Az idő bárcsak megállna nyugodtan.
Akár egy filmben lennénk.
Azt a jelenetet néznénk egész nap,
rólad és rólam egy festményt.

Az örökkévalóságban csak fuvallat az élet,
fogd hát meg kezem és most az egyszer repülj vélem,
mert a pillanatnak hamarosan úgy is vége.

Ha ez a pillanat az életed lenne,
Te mit tennél?
Ha ez a pillanat az életed lenne,
Én szeretnélek téged.
Ha ez a pillanat az életed lenne,
Szeretnél te engem?

Ha ez a pillanat az életem lenne,
Én szeretném a helyedben.
Ha ez a pillanat az életem lenne,
Én szeretnélek téged.
Ha ez a pillanat az életem lenne,
akkor boldogan halnék meg.

Nem kell tisztán látnom,
mert ma minden világos.
A kémények teteje fehéren izzik,
mikor végleg eltűnök én is.

Prodigy - Invaders Must Die - "It won't go away!"

Igazság szerint már elkéstem jó msáfél évet ezzel a beszámolóval, de hát csak most jutott el hozzám az "új" Prodigy album az Invaders Must Die. Nagy fan révén leginkább magam előtt kell magyarázkodnom emiatt és mivel ezen már túl vagyok így inkább ugorgyunk.

Szóval volt egy Always Outnumbered, Never Outgunned 4. album, ami szerintem két dolgon bukott el. Mindenki a harmadik album észveszejtő sikerét akarta ismét látni, így az albumnak hihetetlenül nagy elvárásoknak kellett megfelelnie, hiszen emlékezzünk rá, hogy a 3. album, a Fat of the Land máig tartja helyét a rekordok könyvében. Nem mellesleg, ha valaki megkérdezné tőlem és még sok más embertől, hogy a kilencvenes években mi volt a legnagyobb zenei történés, akkor gondokodás nélkül a kezébe nyomnám a cd-t, megkínálva egy nyaklevessel is, ha visszakérdezne: "Ez most mi?". A Prodigy akkor volt a csúcson, az igazi MTV húzónév, a zenekar, ami ugyanúgy fel tudott lépni egy metál fesztiválon, mint egy techno klubban. A mai fiatalok már nem is ismerik őket. Nem bizony, mondjuk nem is meglepetés miért nem. A zenekar eltűnt a médiából, az egyik tag kilépett, nekiálltak a szólólemezeknek, Liam Howlett kihozott egy mixalbumot, ami távolról sem elégítette ki az étvágyunkat.

Aztán kijött a negyedik album. Ami jó volt, de nem egy Prodigy album volt, hanem egy 21. századi paródia a zeneiparról, a Prodigy görbe tükrén keresztül. Nem volt rossz album, voltak rajta olyan dolgok, amiket most is szivesen meghallgatok, de valahol erőtlen volt az egész. Túl mesterkélt, túlságosan kidolgozott, túlságosan "trendi" volt a hangzása. Egy idő után a sok filler dal lekopott és alig maradt egy kettő az mp3 lejátszóban. És azok is az inkább a kísérletibb cuccok voltak, amik aztán tényleg elég merészen elütöttek a zenekar stílusától. Mintha lenne stílusuk, de ez már más kérdés.

Lényeg a lényeg, tavaly jöttek az első infók, hogy jön, jön, nem kell éveket várni, hamarosan itt az Invaders Must Die. Az elbum jött, látott és egy picit lassan, de győzött, és ismét a Prodigy "A" koncert zenekar. Liam Howlett megcsinálta azt, amit az előző albumnál kellett volna. Vissza a gyökerekhez. Vissza a happy hardcore-rave scene-hez, a hangmintákhoz, vissza a punkhoz és a minimalista, kőegyszerű, elemi, primal érzésekhez, energiákhoz. Mert mire van szükség egy jó számhoz? Groove, basszus, és egy állati jó hook (legyen főtéma, amire tudsz flesselni, nem összetévesztendő a refrénnel!) és ennyi, nem kell több. Az Invaders Must Die megfelel minden elvárásnak és nagyjából a századszori meghallgatás után sem lesz unalmas. 11 dal, 11 energialöket.

Az albumcím adó dal megteszi a magáét. Invaders Must Die, mi vagyunk a Prodigy és meg leszel uralva mostan a zenénkkel, mert visszatértünk és még mi vagyunk a legjobbak a modern zenei iparban. Nagyjából erről szól a szám, iszonyat masszív gitárriffek, menetelős ritmus, ősrégi rave dallam.

Az Omen visszakanyarodik a punk gyökerekhez, habár egyetlen egy gitár meg nem szólal a dalban. Hiányos groove, megragadó ének (ének!), jó kis röfögős túrás a basszusokkal a szám végén. Mondom én, hogy punk, csak hallgasd meg!

A Thunder egy az egyben az Out of Space analógiára épít. Végy egy megragadó reggae refrént, csapj alá egy kis szinti riffet, majd kezdj el csapkodni a baszussal és a ritmussal. Az egyetlen dal, amit néha átugrok, ennek oka, hogy ezt a számot először egy buliban hallottam és olyat szólt, hogy nagyjából mindenki maga alá, de majdnem. Szóval túl szép és fájó nekem ez az élmény, hogy minden nap felidézzem.

A Colours baromi jól kezdődik, In medias res, bele a közepébe, női énekkel megtámogatott kis punk-breakbeat szösszenet. Csapkodó, játékos és hmmm... aranyos? Vagy valami ilyesmi, de mindenképpen jó érzés hallgatni. A lényeg, hogy nagyon adja, csak vigyázz ki ne várd a másik kezéből a sört.

Az ezután következő Take Me to the Hospital az album egyik legerősebb dala. Egyszerű breakbeat, faszányos, pszichedelikus-gitáros kiállással, de nem is ez a lényeg. A szám annyira összerakja azt, amit tudni kell a ritmusról és a fogós basszusokról, hogy oktatóanyagként kellene mellékelni minden zenésznek, "Na így kell behúzni az embert!"

A Warrior's Dance ismét egy régi slágerhez nyúl vissza, ez pediglen a No Good volna. Megvan? Helyes, helyes. Női hangminta vokál, iszonyat régi rawbeat (gyk.: egy drum and bass loop), harapós basszusok, a leállásokban meg egy az egyben azt hinné az ember, hogy a New Order írt egy új Prodigy számot. Sláger a javából, megőrül mindenki a parketten, kezek a magasba'. Jófajta kis nosztalgia.

Run With the Wolves ismét odanyúl, ahol a legjobban fáj. Industrial és punk keveredik, a refrén szuggesztív, igazi dobok pörögnek ezerrel, a riffek meg hasítanak, mint a penge. Pogó gyanus szám, picit kevés zenei fordulattal, de annál több energiával.

Az Omen Reprise egy két percnyi kis pihenő az albumon. Visszatér az Omen főtéma, ambient a javából és néhol már azt mondanám rá, hogy gyönyörű, pedig a Prodigy-re mindent lehet mondani csak ezt nem. Ezután egy életre megjegyezzük a refrént:

Now the writing's on a wall
It won't go away
It's an omen
You just run out of automation
Now!

Ami ezután következik az az egyik legötletesebb Prodigy track, amit valaha is hallottam. Egyszerre ismerős és idegen a hangzás. A Worlds on Fire egy masszív industrial pörgés, hihetetlenül jól eltalált ritmussal, énekkel, gitárokkal. Valami breakbeat-punk-industrial szentségtelen szentháromság, a lehető legjobb dolgokat átörökítve mindenből. Ja és a szám közepén hallható oldschool house key-ektől valaki a falra fog mászni, valaki meg maga elá.. de nagyon. Én először lekapartam az arcom, majd magam alá. Ismét az egyik legerősebb számot hallhattuk az albumról.

A szám utolsó előtti dala a Piranha olyasmi, mint a harmadik albumon hallható Fuel My Fire. Az ugye egy az egyben felvállalt punk zene volt, ez nem kevésbbé. De itt a rave, a drum and bass és a punk ötvöződik egy olyan istentelenül jól eltalált dalban, amit tuti pogóra készteti még a legszelídebb zenerajongókat is. Ponyvaregény soundtrack lehetne, ha a filmet éppenséggel most forgatnák. (Ha lesz valaha annak a filmnek remake-je, ennek a számnak benne kell lennie!)

A legvégső dal pedig egy aranyos kis levezetés, inkább mondanám amolyan end credits-nek. Vágod, amikor a filmnek vége és megszólal egy tökre nem a filmhez illő zene, de akkor és ott pont arra jó, hogy nyugodt lélekkel, de távozz a moziból. Egy az egyben mintha Normak Cook (gyk: Fatboy Slim) egyik stílusgyakorlatát hallanánk. Aranyos, vicces, akár még MR2 Petőfi sláger is lehetett volna a Stand Up-ból. De nem lett az.

Az album ennyi, kilenc végtelenül erős, letisztult, energikus elektronikus punk (cyberpunk?) alapvetés, amik közül nem egyből lehetne olyan slágert csinálni, mint a Fat of the Land idején. Kapunk még egy ambient újraértelmezést illetve egy bigbeat ökörködést a végére. Jók ezek, a maradék kilenc úgy is annyira erős, hogy nem is érezzük, hogy több kellene belőlük.

Mint rajongó és műélvező azt mondom, a Prodigy visszatért, a világ és önmagam számára is. Ez az album nem is sikerülhetett volna jobban!

Van pénzem, de minek

Nagyjából két hete történt, hogy kivettem pénzt egy ATM autómatából, mert nem volt nálam zsé. Igaz, hogy ma már mindent kártyával fizetek, amit csak lehet, de azért jó, ha az embernél van péz. Szóval odabattyogtam, bepötyögtem a kódot, majd rövid fejszámolás után úgy gondoltam, hogy bőven elég lesz nekem húszezer forint. A gép szolgálatkészen ki is adta a húszezer forintomat egyetlen egy papír darab formájában. Na mondom, ebből még lesz baj.

Éjszakai műszakon vagyon, megyek ki Tescoba, majd ott veszek kaját és fel is váltom a pénzt. Én balga. Az nem elég, hogy a fos fánkjuk elfogyott, de még egy kurva zsömlét sem tudtam venni. Okés, Tesco nem nyert. Szemben Meki, az zárva, marad a benzinkút. Ott ki is néztem magamnak kettő darab előre becsomagolt szendvicset, az állaguknál és az ízüknél csak az áruk volt rosszabb. Megyek a pénztárhoz, fizetnék. "Hát azt nem, azzal nem tudunk mit csinálni." - mondja a húszezresemre. Bázmeg. Ez egy kibaszott benzinkút, nagyobb a pénzforgalom itt, mint egy kibaszott bankban és nem tud egy rohadt húszezresből visszaadni.. Okés, fizetek kártyával.

Éjszakai műszak vége. Megyek a kisboltba reggel, hátha.. Veszek cigit, meg pogácsát. Hasonló reakciók a húszezresemre. Mert, hogy üres pénztárral indultak ma. Aha.. De lehet kártyával fizetni.. Útszéli szaros kisbolt. Mondom jó, kártyás fizetés, de aprót nem kapsz akkor.

Átmegyek a szomszéd kocsmába, legyen már kedves váltsa föl. Néz rám a pultusnéni, nem tudni, hogy még mindig ott van-e vagy már bejött-e dolgozni. Mondja ez nem pénzváltó, meg egyébként sem tudná. Mondom fasza, már majdnem megkérdeztem, hogy lehet-e kártyával fizetni, de inkább mentem haza aludni.

Na akkor menjünk át a kocsmák kocsmájába, majd ott tuti fel tudják váltani. Mondtam magamnak a délutáni ébredés után. És igen, siker koronázta tettemet.

Szóval mennyire komoly már, hogy egy szaros húszezressel sehol nem tudsz fizetni, de kártyával már a legutolsó útszéli kisboltban is van. Apró az persze sehol, ha esetleg kéne apró akkor menj újságoshoz, talán nála van.

Az új kétszázast meg bassza meg egy taliga majom, mert semmi haszna nincsen, legalább is egy olyan ember számára, aki él hal a vending machine-ért és éjszakai műszakban élvezettel szórja el az apróját üditőre.

Csináljuk a fesztivált

Csináljuk a fesztivált idén is. Szinte nincs a nyárnak egy olyan hónapja (mit hónapja! hete, napja!), amikor ne lenne valami fesztivál, nagyobb buli, az egész héten nyitvatartó klubbokról és rezidens bulikról nem is szólva. Régen is sok fesztivál volt, de most, ami van az már botrány. Iszonyat a bőség, ember legyen a talpán, aki kettőnél több fesztivált képes zsebből fizetni.
Magamat egy olyan embernek tartom, aki imád bulizni. Egy olyan embernek, aki zene és tánc nélkül szépen lassan megmakkan. Furcsa mód ez a harmadik nyaram, amikor is egyetlen egy fesztiválon sem voltam. Az még hagyján, de még bulizni sem voltam. Leszámítva kettő eléggé félresikerült estet a balatoni éjszakában, de ezt inkább ne firtassuk.
Tíz évig voltam a Sziget fesztivál rendszeres látogatója, minden évben megvolt a hetijegyem, a műsorfüzetem, a gondosan összeválogatott programtervezetem, amiben aztán nem volt helye egy perc pihenőnek sem. Aztán elegem lett. Elegem lett abból, hogy kibaszott drága a hetijegy, elegem lett, hogy alig találok magyar embert, elegem lett a porból, a mocsokból. Elegem lett a divatmajmokból, az igazi prosztódiszkós Sterbinszkyn nevelkedett szutykokból, a vizezett sörből, elegem lett az egész kibaszott fesztiválból. Persze idén is képesek voltak majdnem rávenni, hogy kimenjek, mert ezek a rohadékok képesek volták elhozni a Faith No More-t, meg a The Crystal Methodot, szóval bekaphatják..
Szóval ott tartottunk, hogy elegem lett az egész fesztiválosdiból, Szigetből, Voltból, Kottából, meg minden szarból. Mindig vágytam vissza, a családias hangulatra, az igazán ütős koncertekre, a korlátozás nélküli hangerőre, a pormentes dühöngőre.

Aztán egyik nap eszembe jutott A fesztivál. Amin ott voltam, meg még néhány más "Kiválasztott", aki 2004 nyarán úgy gondolta, hogy kifizet 12'000 forintot (!!!) kettő napért, csak azért, hogy bulizhasson. Ez volt a GluGlu. Szerintem, ha te ott voltál és ezt olvasod szinte biztos, hogy egyetértesz velem abban, hogy abban a fesztiválban minden ott volt, ami egy igazán jó bulihoz kell.

A fesztivál kitűzött célja az volt, hogy egy olyan elektronikus zenei felhozatalt nyújtson, amit eddig még nem láthattunk itthon. Számtalan fellépő, akkor volt először itt kis hazánkban, számtalan világsztár. Csekk a hivatalos oldalt, ami valamiféle oknál fogva még öt év után is működik! GluGlu fesztivál

Csak megmosolygom a BalatonSound fesztivált, mert az igaz, hogy nekik is nagyszerű a felhozataluk, de ezt semmi sem verhette sem akkor sem most. Mondom, úgy nézd a fellépőket, hogy a külföldiek 80%-a akkor volt először itton! Freq Nasty, Groove Armada, Chemical Brothers, Plump Dj's, Hybrid, Banco de Gaia (mint dj már volt előtte itthon, de nem a zenekarával), Dub Pistols. És számtalan hazai zenekar és dj, a scene legjobbjai akkor és most.

A fesztivál előre megjósolhatóan óriási bukta lett anyagilag, sok hazai fellépő csak hónapokkal (évekkel? talán soha) később kapta meg a pénzét. Minket meg "lehúztak" 12'000 forinttal, kettő napra. 2004-et írunk, szóval nézz csak utána, hogy ez annó mennyi volt. Megmondom, kurva sok. Sokan emiatt nem mentek el, pedig, aki kicsit is ért az elektronikus muzsikához az tudja, hogy egy ilyen leosztás, ami akkor volt megért minden pénzt. És (figyelem fesztiválszervezők!) ezért a pénzért minőséget!, kultúrált szórkozást!, tisztaságot kaptunk. Hmmm, fesztivál, ahol nem kell az eldobott söröspoharakban mászkálnod? Hogy lehet ilyen?! Hát képzeld, a megfelelően elhelyezett kukák, a rendszeres szemételszállítás megoldotta a problémát. A rendszeres pedig nem naponta kétszert jelent.

Én megkaptam mindent, amire csak vágyhattam.

1. Jó zenék. Minőségi előadás. Csekk.
2. Külföldi különlegességek először itthon. Csekk.
3. Családias hangulat. Csekk.
4. Szabadjára engedett hangerő, mindenféle korlátozás nélkül. Csekk. Nem, nem sátorban voltunk, mint a heringek, hanem a szabadban. És így megmondom neked, hogy azóta sem hallottam olyan minőségű hangot, ami ott volt. Se szabadtéren, sem pedig zárt klubban. Igen, tényleg annyira jó volt.
5. Szabadtéri buli, festői környezetben. Csekk.
6. Értelmes after/before programok. Csekk. Hát, ha a mogyoródi Aquaparkban van, akkor hogy a túróban ne lenne jó a program? Egész nap vízben pancsolás, csúszdázás, bikinis lányokat sasolás, kell ennél több?:)

Bárhogy is nézem, bármennyire is volt méregdrága a fesztivál, megkaptuk azt, ami pénzünkért járt. Teljes idejű koncert programokat, minőségi hang és fénytechnikát, színvolnalas környezetet, egész napos élményfürdőt. A medencéket éjjel is lehetett használni, a csúszdákat nem. Képzeld ezt el a Szigeten. Másnapra egy medence a Szigeten már rég tele lenne szarva, hugyozva, hányva, nem kevés mennyiségű sárral, ondóval és vérrel elkeverve a masszát.
Hiába, az a pénz, amit akkor ezért a fesztiválért elkértek megszűrte a közönséget és tényleg csak az jött el, aki tudja értékelni a zenét, a kultúrált szórakozást. Ott is volt részeg ember, ott is voltak pózerek, ott is voltak külföldiek, ott is volt, aki csak bámult és nem tudta mi van. Nem ez a lényeg.
A mentalitás, az a lényeg. A Szigetre számtalan minőségi előadót meghívnak, de az egész hely egy prosztó búcsú a nagy faluban, bóvlival, céllövöldével, lángossal, meg kőrhintával. Ott nem volt ez, és aki esetleg prosztóként érkezett oda, az is tapasztalat valami újat, hogy másképp is lehet mulatni, mint arconpörögve hányni.

A kutyával aludtam

Tizenkettő óra. 12 óra. 720 perc. Számolj el 43200-ig. Annyira nem is tűnik soknak. Hát az, ha az ember tizenkét órát dolgozik éjszakai műszakban. Tegnap éjjel is így volt. Én, mint a humble employee megtettem, amit megkövetelt a szerződésem, bringára ültem és hazaindultam, hogy megreggelizzek, megfürödjek majd aludjak egy jót, hogy aztán ismét itt ülhessek és blogot írhassak az éjszaka közepén.

Egyszerű, de nagyszerű kis tervem sajnos azonban nem várt akadályokba ütközött. Fáradtan és mondhatni morózusan érkeztem meg reggel hatra a házunkhoz. Kinyitom a kertajtót, az a kurva bringa meg már megint majdnem eldőlt, mert szar a kitámasztója. Betolom a cangát a tornácra, persze hely az alig van, mert ugye mindent a tornácon kell tartani. Asztal, padok, műanyag székek, tüzelő, kiskosár, nagykosár, talicska tele fűrészporral, meg persze még kettő bringa. Ja és Gréti kutya, az egyetlen női egyed, aki feltétel nélkül tud szeretni. Na jó, talán még az anyám, az aki ilyen képességekkel bírhat. Kitámasztom a verdát, előkapom a kulcsot, behelyezem a zárba és elfordítom. elfordítanám, de nem megy. Nem baj, az ajtóval néha trükközni kell. Fogom a kilincset, felémhúzom az ajtót, fordítanám, de nem megy. Nézem a kulcsot, jó az. Mivel csak kettő kulcs kell, és az egyik meg van jelölve, tuti, hogy ez lesz az. Próbálkozok, aztán ismét, semmi. Na mondom, vagy beszart a zár, vagy benthagyták a kulcsot a zárban. Az utolsót tartottam valószínűnek. Mert ugye a zárban bent kell hagyni a kulcsot, mert kicsit sem vagyunk paranoiásak, mert tuti beámasznak a kertkapun, tuti kinyitják az ajtót és tuti megölnek, megerőszakolnak, feldarabolnak az éjszaka közepén minket, mert valami iszonyat micsoda gettóban lakunk. (Ez irónia akar lenni.)

Szóval ott álltam az ajtó előtt, majd leültem az egyik padra és rágyújtottam, hogy ne kelljen annyit káromkodnom. Elkezdtem gondolkodni. Kint van a csengő, becsöngetek, felbaszom az egész házat (mert ugye nem csak én, meg a barátnőm, hanem az egész család, meg barátnőm anyjának a szülei és nővére is ott lakik) és kurva jó lesz. Mindenki egész nap ingerült lesz és majd jól utálni fognak, amig el nem mondom, hogy ki lettem zárva és akkor majd a bűnöst fogják utálni, aki kizárt engem. Hmmm, nem tűnt rossz tervnek, de aztán rájöttem, hogy nem működik a kapucsengőnk. Akkor csöngessek be a nagyszülőkhöz? De nekik meg nincsen kulcsuk hozzánk és akkor tuti telefonálnak, hogy engedjenek be. Na akkor én is tudnék telefonálni. Elő is vettem a mobilt, hívom a barátnőmet először. Persze három telefonja van és miért is ne halkítaná le az összeset? Jó, akkor hívom az otthoni számot, felbaszom a házat, leszarom, engedjenek be, fáradt vagyok. Csöngetek, felveszik, álmos női hang, barátnőm édesanyja. Mondom tessék már beengedni, kizártak. Mondja mindjárt jön és beenged. Oks. Várok. Várok... Semmi.

Na bazmeg, nekem ennyi. Elkezdem rángatni az ajtót, hátha meghallják a szöszölést, matatást, nyikorgást. Semmi. Márt alig álltam a lábamon, mondom leszarom. Bringát kivettem a helyéről, talicskát arrább toltam, műanyagszéket kitessékeltem, a kertiszékeket félrerugdostam és fogtam a kifeszíthető függőágyat, a napozóágy matracát egy sárga tehén alakú párnát és nyugovóra tértem. Gréti kutya odabújt hozzám, na ő legalább tudja milyen érzés kint lenni a hidegben.

Nagyjából egy óra múlva a mobilom ébreszt, barátnőm hív, hogy mi a turó van. Mondom kizártatok. Fél perc múlva kattan a zár, álmos fej bukkan ki a szunyogháló mögül, én meg nagy nehezen kikászálódok a rögtönzött ágyamból. Még szerencse, hogy fincsi reggelivel várt különben tényleg mérges lettem volna. A végén minden jó, ha a vége jó, megkajáltam, megfürödtem és aludtam egy egész jót. Persze ébredés után kiderült néhány dolog.

1. A kapucsengő már meg lett szerelve. Tök jó, több hete nem működött, most meg jó, de erről nem tudtam, mert sosem voltam otthon, amikor használatban volt.
2. Az otthoni telefonszám rossz volt, kettő számjegy össze lett cserélve, persze barátnőm adta meg a számot. Amit szintén sosem hívtam még, mert még sosem volt alkalom, ami miatt hívhattam volna újdonsült családomat.
3. A kulcs, ami bent lett hagyva a zárban az barátnőm hugáé volt, de az édesanyja azt mondta ő hagyta bent a zárban és egyébként is miért nem dörömböltem az ajtón... Hát mert talán azért, mert nem akartam mindenkit felbaszni és ha elkezdek dörömbölni - amúgy orkosan - akkor félő, hogy bebaszom az ajtót (volt rá már példa) és abból semmi közös hasznunk nem lenne, csak az, hogy én bejutok a házba.

Tanulság. Nehéz az élet a nőkkel.

Nightwatch

Május elején álltam munkába ismét és ismét szembesülnöm kellett azzal, hogy nem szeretek dolgozni, de ha felcukkolom magam, akkor aztán ne álljon senki se közém és az elvégezendő munka közé. Én már csak ilyen dacból is megmutatom, hogy én aztán hú de nagyon. Szóval ismét dolgozok, ráadásul egy világhíres, iszonyatos megacorp, multinál. Nevet nem, mondok, de tényleg rohadt régi és nagy cégről van szó. És ennek a magyar hmmm, leányvállalatáról? Valami ilyesmi.
Szeretek itt dolgozni, miért is?

1. Van munkám. (Ja, ezért is jó itt dolgozni.)
2. Kapok fizetést. (Gondoltad volna?)
3. Jó a környezet.
4. Vannak jó arcok.
5. Lehet sokat netezni. (Nem mintha otthon nem tudnék...)

Az ötös pontot kiegészíteném azzal a gondolattal, hogy az ember, amikor általános szabadidejében netezik, akkor mindig elcsodálkozik, hogy milyen sok olvasnivalót rejt egy régi és napi rendszerességgel frissülő blog, híroldal, fórum, stb.. na most én, aki ezt főállásban "végzi" inkább csak annyit mondok, hogy lehetnének szorgalmasabbak is a szerkesztők úgy ganzegál, mert már ittlétem alatt kivégeztem 2 fórumot, kettő blogot és egy hírblogot... És napi 20-30 cikk, amit elolvasok nem elég. :)
Szóval jelenleg nincs mit csinálnom, és ezért még fizetést is kapok, szóval mondhatjuk, hogy egyelőre nekem (és persze sokan másoknak is) van a legjobb munkám.
Mindenféle lényegi oktatás nélkül benyomtak 24/7-be, ráadásul éjszakai műszakkal kezdek. Lassan véget is ér az éjszaka és már előre látom, hogy ez vicces lesz a továbbiakban. Hiába, hogy már alig látok, annyira fáradt vagyok, nem ez a lényeg.

Vagyunk összesen kb harmincan az irodában, napközben nagyjából ezren nyüzsgünk, így számolj. Szóval eléggé családias. Éjjel kettőkor már mindenki elhallgat, az emberek fáradtak a szociális életre. Előkerülnek a kávésbögrék és a pendriveon hozott filmek, sorozatok, online szerepjátékok, freeware cuccok és flash játékok. Itt megy a 24, máshol a Clone Wars-t nézik, amott meg alszik valaki az asztal alatt. A managerek sehol, ők lógnak, hazamentek, vagy mert ők managerek nem vállalnak éjszakai műszakot. Mondjuk egyet látok, de vele is csak többen vagyunk, hiszen ölbe tett kézzel és tátott szájjal aludja az igazak álmát. Ő már eleget tett a cégért és a dolgozóiért. A portások (akarom mondani biztonsági szolgálatosok...) igazi fazonok. Kettő öreg fószer, az egyik próbálna keresztrejtvényt fejteni, de egyszer majdnem beleállt a fejébe a toll, mikor majdnem engedett az álomtündér hívógató szavának. Így inkább beültek a kis zugukba és végtelennek tűnő anekdótákkal szórakoztatták egymást. "Én annó tizenötkilós halakat fogtam! Az semmi, én meg múltkor majdnem kifogtam egy cápát, amikor horvátban nyaraltunk!" (WTF?!?!!4!4!!44négynégy O_o)
Négykor már én is rohadt nagyokat pislantottam, szóval elhatároztam, hogy a napi cukor mennyiségnek ismét odabaszunk és iszok egy Coca Cola tm terméket. Fantával csapattam szét az esti melegszecsót, a cukor vérré vált bennem és éreztem, hogy hihetetlen energiák áradnak szét a testemben! (Mivan?Anagylófaszt!)
Ellenben olyan napfelkeltét láttam, hogy beszabehu.

Az utolsó órát pedig úgy döntöttem blogírással fogom eltölteni, hogy azért tényleg ne már a végén aludjak el. Ja és persze volt azért on the job training, egy segítőkész srác elmagyarázott mindent, hogy majd feltehetőleg mit és hogy fogok csinálni. De mivel már akkor rohadt fáradt voltam, amikor magyarázott és kb öt program harmincöt almodulját mutatta meg így nem sok maradt meg bennem. Nem baj, majd ma éjjel ismét.

Hold your breath

Alapvetően szeretem a parttalan erőszakot a filmekben. Na jó, annyira nem, de kedvenceim közé tartozik a Chronicles of Riddick sorozat. Vágod, Vin Diesel, mint Richard B. Riddick, a jövő egyik legkeresetebb szökevénye és tömeg gyilkosa. Kicsit sérült lelkileg, de ha ő kérdezi, hogy "Who's the better killer?", akkor az bizony üt. Az első Riddick film a Pitch Black volt, nálunk 22 évente sötétség néven futott, majd néhány év múlva jött a folytatás a Chronicles of Riddick (A sötétség krónikái). A Pitch Black tulajdonképpen a 0. rész, mint a Hobbit a Gyűrűk ura trilógiához. Készül ugyan is a befejező harmadik és negyedik rész, amit már nagyon várnak a kaszabolásra kiéhezett Riddick rajongók.
Hogy csökkentsék az éhségünket kidobtak egy félórás kis animációs filmet, ami az első és a második rész közt játszódik, Dark Fury néven. A történet ott kezdődik, ahol a Pitch Black abbamaradt és nagyjából ott ér véget, ahol a Chronicles of Riddick kezdődik. Maga a sztori nem nagy szám most sem, a lényeg a látványon, az akción és persze Riddick karakterén van. A kisfilmet egyébként az Animatrix - World Record készítői követték el, tehát a minőségre nem lehet panasz. A film végén meg szól ez a Junkie XL End Theme, ami miatt tulajdonképpen megszületett ez a bejegyzés.

A bót

Nyílt mellettünk egy bolt. Reál Pont (ez itt a nemreklám helye). Kimegyek a kapun, jobbra fordulok, lépek kb 15-20 nem annyira nagy, mondhatni átlagos lépést és már ott is vagyok. Van minden, ami kell, a bolt vezető nő kedves, meg olyan anyukás és simán rábeszéli az embert egy Anikó sajtra. Az pénztáros lány meg szintén egy tipikus rajzfilmfigura, szemüveges, hallgatag, kicsit csúnyácska, ellenben kedves.
Mindig is szerettem ezen a környéken élni. Valahogy jó érzés, az amikor az emberre ráköszönnek vagy rá tud köszönni valakire, akit ismer. Van benzinkút, éjjel nappali, mozi, gyors kajálda, vásárcsarnok, ATM automata, játszótér, és most már van "bót" is, ahová le lehet csattogni papucsban, napszemüvegben, fürdőköpenyben, mint a Nagy Lebowski. Egy liter tej, öt zsömle, meg egy doboz cigi lesz.