Elkészült végre. Letöltöttem, megnéztem. Tetszett. Nagyon. Ez a dokumentumfilm négy független játékfejlesztő és három játék történetét meséli el. Megismerjük a Super Meat Boy alkotóit: Edmund McMillen designert és Tommy Refenes programozót. Phil Fish-t, aki négy év után ismét megmutatja magát a nyilvánosság előtt. A PAX-on prezentálja a régóta várt FEZ játékát. A harmadik játék pedig nem más, mint a hatalmas szakmai és közönség sikert elérő Braid alkotójának története: Jonathan Blow meséli el tapasztalatait és a játék utóéletét és azt, hogyan lett depressziós a sikertől. Négy ember, négy történet.
Négy kocka, geek, nerd vagy aminek akarod hívni. A felszínes néző ezt fogja látni. De a film végére igen is nyilvánvaló lesz, hogy négy művészről szól a film, akik egészségüket (testi és lelki egyaránt), pénzüket, idejüket, magánéletüket, tulajdonképpen mindenüket feláldozzák, csak hogy elkészíthessék a játékukat. Szó van sikerről, bukásról, örömről, bánatról, arról, hogy itt a fail, a rossz játék nem csak negatív pénzügyi félévben fog megnyilvánulni, mint egy nagy játékfejlesztő cégénél. Nem, nem. Itt a bukás egyenlő azzal, hogy a kettő, három, négy év, amit feláldoztak semmivé vész. Ezek a programozók egy olyan világban élnek, amit mi, kis komfortzóna ebihalak fel sem tudunk fogni. Nem bizony. Ők nem azok a filmbeli programozók, akik az anyjuk pincéjében laknak, hat monitorról hekkelik a fél világot szimultán és képregényrajongók. Ők csak három monitoron dolgoznak és nem hekkelnek, hanem alkotnak.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy itt modern művészekről beszélünk, akik a játékokkal, az internettel, a számítógépekkel együtt nőttek fel. Nekik ez mindig is a részük volt, teljesen természetes, hogy ebben gondolkodnak. És mi is lenne a legjobb médium a 21. században művészi értékek közvetítésére? Exactly. (Az installációkat, meg ezeket a "én is tudok ilyet" szarokat hagyjuk. Tényleg mindenki tud olyat!)
Az első jelenetben egy ideges és összetört fickót látunk, aki nem találja az XBLA játékok közt a Super Meat Boy-t megjelenés napján. Káromkodik, szétveti az elkeseredett düh, telefonál, arcát a tenyerébe temeti, úgy érzi bukják az első napos eladásokat. Ja hát persze, nem a pénzért csinálják, gondoljuk magunkban. Aztán a film első jelenete ismét feltűnik a történet vége felé,de akkor már ismerjük, tudjuk ki ül ott és nekünk is ugyanúgy fáj a csalódottság. Az első filmes pár, Lisanne Pajot és James Swirsky csodálatos érzékkel mutatja be a főhősöket. Bár ez "csak" egy dokumentumfilm, évek óta itt láttam először őszinte érzelmeket. A filmet a kritikusok, a közönség is imádja, te is imádni fogod és talán egy kicsit másképp fogsz tekinteni a furcsa geekekre és a játékokra, amik barkácsolásával szórakoznak.
Mert hangoztathatod bőszen, hogy neked aztán van életed, ha még mindig le vagy ragadva a 20. században, akkor jobban teszed, ha inkább kihúznád a fejed a seggedből!
Mert hangoztathatod bőszen, hogy neked aztán van életed, ha még mindig le vagy ragadva a 20. században, akkor jobban teszed, ha inkább kihúznád a fejed a seggedből!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése