2012/06/01

Music 101

Avagy néhány basic shit, amit jobb, ha tudsz vagy nem felejtesz el, amikor nekiállsz zenélni. Mert vannak dolgok, amiket kurva jó lett volna, ha egy bölcs jedi annak idején közöl velem és nem saját magam hibáiból kell megtanulnom. Ez nem ilyen know how for dummies tutorial lesz, abból van annyi, hogy holnapra profi is lehetsz. Inkább alapvető mentális kondicionálás, azoknak akik még nem tudják és azoknak, akik már elfelejtették. Ezek nem nagy életbölcsességek, de a józan ész érdekében hamar tudatosodik az arra fogékonyakban.

Szóval zenélni akarsz. Mert szereted, mert apád azt akarja, mert ebből akarsz élni, mert csajozni akarsz, mert elismertséget akarsz,  mert szeretethiányod van, mert jó dolog. Szűkítsük le a kört az amatőr, lelkes, elektronikus zenészre (vagy hívd magad producernek, azzal jobban lehet csajozni), aki újat akar alkotni. Aki megélhetési zenész, aki tanult, profi, annak nem biztos, hogy fogok tudni újat mondani, de sosem lehet tudni. Hol is kezdjük?

1. Az első és egyik legfontosabb szabály. A zene, az alkotás, a katarzis öröméért és ezáltal a saját boldogságodért zenélj. Kihangsúlyozom, zenélj a saját boldogságodért. Ha neked tetszik az jó. Ha boldog vagy a zenéléstől, az jó. Legyen ez az egyik top prio, neked tetsszen a zene. Ne arra gondolj miközben írsz egy dalt, hogy vajon mit fog szólni hozzá a csajod, a barátaid, az (egyelőre még nem létező) közönséged, a zene szóljon rólad, neked, magadnak. Ha a sikerre, a trendekre, a pénzre hajtasz akkor baszott sok munkád lesz benne (nem mintha nem, lásd később), ami egyáltalán nem biztos, hogy kifizetődő lesz. Egy vagy te is a több millió zenészből, aki hírnévről, pénzről álmodozik. Iszonyat sok munkát, nulla megtérüléssel, anyagi, lelki, fizikai áldozatot követel a folyamat, ami nem biztos, hogy sikerben fog végződni. És most ugye érzed, hogy mennyire finoman fogalmazok? Ezért is mondom, a zenéd legyen az önmegvalósításod, a boldogságod egyik forrása. Ez legyen a cél. Ha sikeres, ha tetszik másoknak, az csak jó. Ha még pénzt is keresel vele, az még jobb.

2. Szóval ott tartunk, hogy magadnak csinálod a zenét és baromira elégedett vagy magaddal. És egy idő után elkezd gyötörni a kétség. Most jó ez? Szarul szól? Vagy mi van? Ekkor emlékeztesd magad az első szabályra és örülj a zenédnek, de nem árt kialakítani egy olyan kritikus hozzáállást sem, ami a második szabályt vonja maga után. Legyél te a zenéd legnagyobb rajongója és legvehemensebb kritikusa. Szeresd a zenédet, szeresd, amit csinálsz, legyen öröm, amit csinálsz, de próbálj meg kritikus lenni önmagaddal szemben. Ha tudod, hogy lehetnél jobb, akkor legyél jobb. Ha tudod, hogy képes vagy fejlődni, akkor tedd meg, ha tudod, hogy egy hang változtatásával jobbá tudod tenni a zenéd, akkor tedd meg a változtatásokat. Tégy meg mindent, hogy lehetőségeidhez és képességeidhez mérten a maximumot hozd ki magadból. Vagy még annál is többet.

3. És erről szól a harmadik szabály. Fejlődj folyamatosan, tanulj. Ha képzetlen zenész vagy, akkor tanulj zeneelméletet. Tanulj meg hangszeren játszani. (Talán a legjobb, ha megtanulsz zongorázni. Tökéletes, hogy a zeneelméletet alapjait leképezd magadnak vizuálisan is.). Tanulj más zenészektől, járj el órákra, azt ugye nem kell említenem, hogy online mit találsz? Fórumok, videók, mindenről, mindenkinek, kezdődnek, profiknak. Tanulj, tanulj, tanulj, hogy a lehető legnagyobb elméleti tudás legyen a hátad mögött.

4. Ha már van egy jó alapod, vagy esetleg évek óta tanulsz zenélni, akkor ideje elfelejteni mindent. No persze ez így most eléggé WTF, de megpróbálom elmagyarázni. Meg lehet figyelni, hogy a profik mit és hogy csinálnak, míg a képzetlen amatőrök miket engednek meg maguknak. A képzett profik nem fognak soha többet úgy hangszerhez nyúlni, zenét írni, hogy ne legyen bennük a mögöttes tudás, tapasztalat. Mondhatni prekoncepcióval fognak nekilátni a folyamatnak, legyen szó hangszertanulásról, zeneírásról, de akár sima zenehallgatásról is. El kell felejteni mindent. A képzetlen amatőr lelkes, lehet tudja mit akar, hiszen ott szól a fejében, de még nem tudja azt megvalósítani, így trial and error módszerrel fognak nekilátni. Olyan dolgokat is megcsinálnak, amit egy profi túl amatőrnek vél, mert ő már lábujjaival is tud gitározni, de az amatőrt ezt nem érdekli. Ha jól szól, akkor jól szól és nem fontos miféle módon jött létre.

5. És ez lenne az ötödik szabály is. A sok tanulás, önmagad fejlesztése, az ezernyi eszköz és módszer, amivel dolgozhatsz nagyjából végtelen számú variációra ad lehetőséget a hangképzésre. Rajtad áll mit és hogyan használsz. Ha bonyolult nyakatekert módon tudsz csak megvalósítani valamit és működik, akkor jó. Ha valamit faék egyszerűségű módon tudsz megvalósítani és működik az szintén jó. Sosem a technika, a mögöttes tudás, a megvalósítás összetettsége a lényeg, hanem a kész zene. Imádom nézni a jazz zenekarokat, ott lehet látni ki érzi igazán a zenét. Jazz ugye egyrészt nagyon nagy százalékban épít a közös játékra, az egymásra felelgetős, reakciós dolgokra illetve az egyéni virtuóz játékra, a rögtönzésekre. Na az improvizációk alatt lehet megfigyelni ki az, aki a színpadon nyilvánosan maszturbál a hangszerére és ki az, aki ha bár technikás, de csak annyit és úgy játszik, ami kell az előadáshoz, a hangszeréhez. Ugyanez a helyzet a stúdiófényképekkel. Hiába a lélegzetelállító géppark a Chemical Brothers stúdiójában, lehet látni honnan hová küzdötték le magukat az évek során.

6. És ez is egy baromi fontos szabály. A legfontosabb eszközöd a zenélésre a fantáziád lesz. Nem számít a tudás, az eszköz, a háttér, az anyagiak, a lényeg, hogy használd a fantáziádat. Lehet ezt ragozni sokféleképpen, nem kell megváltanod a világot, nem kell új stílust feltalálnod, nem is kell keverned, lehetsz te csak techno producer, de a fantáziádat használd mindig. Ha már egy apró dolog másképp szól a dalban, mint a többi másikban, akkor már más a zenéd. Mindenkinek a fantáziájára bízom a lehetőségeket.

7. A modern zene, de legfőképp az elektronikus zene elektronika orientált. De. Attól az még zene marad. Lehet kísérleti zaj, lehet klasszikus zene elektronikával előadva, a technika sosem rendelheti alá magát a zenét. Ha ez megtörténik akkor a zene nem lesz több profin összerakott hangok rendszerénél. Az igazi lelket, érzelmet, katarzist még mindig az emberi tényezők viszik bele. Legyen szó "élő" hangszerről, énekről vagy éppen keverési, megszólalási hibáról. Vagy csak arról az egyszerű tényről, hogy a zenét még mindig emberi lény alkotja meg és rakja össze. A technikában próbálj meg nem elveszni, legyen bármennyire bonyolult egy kettő program, a lényeg úgy is, hogy mit raksz össze belőle. Ami még csábító tud lenni az a a felvételek elmentése. Ismerős a helyzet, hogy tele vagy több száz elmentett félkésznek sem mondhatni ötletmorzsával, amikből sosem lesz semmi, csak mindig ott lesznek és elvonják a figyelmed az alkotástól? Öt perc alatt megcsináltad, eljátszadoztál, majd elmentetted későbbre. Néha nem kell, néha teljesen felesleges. Játszogass, zenélj, live actelj, rögtönözz otthon magadnak, a macskádnak, főzéshez, ebédhez és hagyd elmentetlenül, ne vedd fel, ne tartsd meg. A technikák, a szintetizátorok, a dobgépek is csak hangszerek. A gitármaszatolásokat sem veszi fel senki öt perc után, csak azért, mert akkor és ott jól szól. Érezni kell mikor lesz abból az öt perces ötletből egy későbbiekben is életképes dalkezdemény.

8. Még lenne egy kettő dolog, de úgy érzem ezek a legfontosabbak, amiket jobb leírni és tisztázni. Triviális kis dolgok ezek, de nagyon sokszor megfeledkezhetünk róluk, sosem szégyen emlékeztetni magunkat hol vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk. A végére pedig csak annyit, hogy nincsen szabály, ne hagyd magad befolyásolni. Még általam se. Most ez így paradox, de amiket írtam fent és nem értesz vele egyet, hát legyen. Nem érdekel senkit, zenélj, ahogy jónak látod, ahogy akarod, tanulj, ne tanulj, tök mindegy mi a célod, csak a magad útján járj! Ennyi és nem több, az olyan dolgoktól, mint "Alázatos légy!", "Semmi sincsen ingyen!", "Áldozatokat kell hoznod!" és a többi és a többi, szerintem megkíméllek, másrészt ha nem vagy velük tisztában...

Nincsenek megjegyzések: