2008/01/21

Nekem nyolcvan

Áhhh a nyolcvanas évek zenéje. Habár én akkor még sehol nem voltam, így csak hamis nosztalgiával tudok visszagondolni azokra az évekre, amikben még nem is működtem. Élni éltem, de az ovi jobban izgatott, mint a new wave. Ettől függetlenül, mint minden zenebuzi előbb utóbb én is rátaláltam a nyolcvanas évekre, amit semmilyen szempontból nem lehet kihagyni. Az elektronikus zene oldaláról pláne nem. Ekkor történt ugyanis, hogy az elektronikus zene világuralomra tört, a popba belemászott az elektronika, ezernyi új stílusirányzat jött létre, mind a szintiknek és egyéb kütyüknek köszönhetően. Saját kis szubjektív válogatásom következik.

KRAFTWERK - MUSIQUE NON STOP

Mivel is kell ilyenkor kezdeni? Kraftwerkkel, mi mással. Kétségtelen, ha ők nincsenek, akkor nincsen elektronikus zene. Közhely és nem is teljesen igaz, de akkor is ők voltak az útörők. Ha ők nincsenek, akkor az elektronika még mindig underground lenne. 1986-ban jelent meg az Electric Cafe albumuk, ami talán mindközül a legkiforrottabb munkájuk. Electro és techno minden mennyiségben.



AFRIKA BAMBAATAA & THE SOULSONIC FORCE - PLANET ROCK

A hip hop sem volt mindig műmájer majmok parádéja, amikor még a 50 cent is kukából vacsorázott, akkor volt a fénykor. Afrika Bambaataa olyat tett a Kraftwerk - Trans Europe Express dalával, amin máig vitatkoznak az emberek. Feldolgozás? Remix? Egyszerű sampling használat? Nem is olyan egyértelműek a határok a "feldolgozások" és az "újraértelmezések" közt, mint azt előre gondolnánk. Lényeg a lényeg, az electro hip-hop őssámánja megmutatta a világnak, hogy milyen is az elektronika, ha a feketék kezébe kerül. A Planet Rock alapmű, hihetetlen nagy hatással volt az electro és hip hop és későbbiekben a breakbeat scene-re.



GRANDMASTER FLASH & THE FURIOUS FIVE - THE MESSAGE

HA már hip hop, akkor nem mehetek el szó nélkül a The Message mellett. A kilencvenes évek eleje óta, akik a gettókról reppelnek azok... mondhatni elég beszűkülten értelmezik a világot maguk körül. A fent említett 50 cent is le van ragadva a sablonoknál "fogom a fegyverem, lelövöm a kurvámat, drogot árulok, mert én vagyok a király". Teszem azt, a Cypress Hillnek, meg még a régi Prodigy-nek (nem az, egy másik) még el is hittem ezeket a szövegeket, de amikor a luxuvilla medencéjéből tolja ezt a baromságot a képembe, akkor a hitelt nem adnám meg neki. Grandmaster Flash is a gettóról tolta a szöveget, de egy pillanatig sem dicsőitette az ottani életet. Az "utca költőjeként" próbált üzenni a fiataloknak a zenén keresztül, "hé haver, gondolkodj, mielőtt baromságot csinálsz". Respekt neki.



GARY NUMAN - CARS

Annyira igazságtalan Gary Numantől a Cars-t emlegetni, hiszen: 1. Nem csak ez az egy slágere volt. 2. Nagyjából minden zenéje zseniális. 3. De akkor is ez az, ami annyira zseniális, hogy ha megszólal bármilyen buliban, akkor garantált a vakolat szakadás. Igazság szerint egy kicsit kakukktojás is a dal, hiszen nem a nyolcvanas években, hanem a késői hetvenes években készült, de annyira előremutató minden téren, hogy ma már mindenki a nyolcvanas évekhez sorolja. Másrészt 1987-ben és 1996-ban megért néhány újrakiadást, feldolgozást. Szóval ez az a dal, ami egy az egyben hozza mindazt, amiről a 80-as évek new wave-je szólt.



NEW ORDER - BLUE MONDAY

Habár ez nem az eredeti verzió, hanem a 88-as, kicsit felpumpált, szteroidozott, padlóra küldő, hidegen büntető házibuli kedvenc. Mit is lehet elmondani a Joy Division utódzenekaráról? Adtak nekünk néhány slágert és alapvetést. Blue Monday, Crystal, Temptation, Bizarre Love Triangle, stb.. Igazi new wave zenekar, a mainstream határán, az underground árnyékában. Komoly, melankólikus, teli energiával és játékossággal.



FRONT 242 - HEADHUNTER

Régebben már írtam az EBM zene kultikus triójáról egy mash up kapcsán. Sajnos a 2007-es decemberi koncert elmaradt, de reméljük hamarosan láthatjuk őket élőben is. A Headhunter amellett, hogy iszonyatosan jól eltalált zene, igazi sikerét a kultikus klippjének köszönheti. Persze ez semmit nem von le a dal és a zenekar érdemeiből, de. Ha megnézitek a klippet, akkor ti is rájöttök miről beszélek.



YAZOO - SITUATION

Ha még egyszer valaha az életben meghallom a Don't Got, akkor esküszöm odamegyek a dj-hez és a fejével fogok scratch-elni. Nem mintha nem lenne jó szám. De. Ez tipikusan az az eset, amikor az ember annyiszor hall egy dalt, hogy már hányingere van tőle. Pedig a dal jó, igazi kincs, érték, sláger. Csak már annyiszor játszották az ember fülébe, hogy a biztosíték előbb utóbb leég.
(Nem mintha a fenti előadóktól, nem a szarrá játszott slágereket válogattam volna ki, de azért érezni a különbséget, amikor a Don't Got a nagynénéd is ismeri, mig a Cars-t nem.)
Vince Clarke a Depeche Mode után úgy döntött, hogy saját utakra lép. És így lett a Yazoo. No meg a Situation.
A dal semmi extra. De az alaptéma, amivel kezdődik... Először meghallja az ember, akkor azt mondja rá, hogy fasza. Aztán szépen elrontják az egészet mindenféle töltelék zenéléssel. A fénypontok akkor jönnek, amikor viszatér ez a rövid kis dallam. Eltelnek az évek, majd az ember eljut egy breakbeat buliba és meghall egy remixet, ami erre a kis rövid dallamra épül. És akkor jön rá, hogy mennyire zseniális szerzemény a Situation. De csak amiatt a rövid kis téma miatt. Semmi másért.



GO WEST - CALL ME

Fiúzenekaroknak, főleg meleg fiúzenekaroknak se szeri se száma nem volt akkoriban. Az egyik személyes kedvencem (Hé, nem kell buzinak lenni ahhoz, hogy szeresd a buzi zenét! Nagyon is jó az, meg is lepődnél, ha tudnád hány meleg zenész volt akkoriban. Igen, a te kedvenced is buzi.) a Go West. Még a GTA: Vice City soundtrackjén is szerepeltek, pont ezzel a dallal. Mit is lehet elmondani egy 85-ös szerelmes, táncikálós pop dalról? Energikus, játékos, igazi ének van benne, ellenben nem tudnak táncolni és öltözködni. De pont ezért lehet imádni ezt a fajta pózolást, talán még ők sem gondolták komolyan. (Vagy igen és akkor most elszívok egy cigit.)



THE POLICE - WALKING ON THE MOON

Nagy bajban vagyok, mert egy Police dalt kiemelni nem könnyű. Hiszen ott van a Roxanne, So Lonely, De do do do, de da da da, Every Little Thing She Does Is Magic, Every Breath You Take, It's Allright For You, Canary In a Coalmine és a többi. Andy Summers, Stewart Copeland és Sting zenéje máig izgalmas és érdekes. Pop-rock erős reggae hatásokkal és egy kis punk beütéssel. Azt bírom nagyon bennük és a videóikban, hogy baromira élvezték, amit csináltak. Bohóckodtak, táncoltak, vigyorogtak. Kevés ilyen zenekar létezett, létezik, akik ennyire odáig voltak a saját zenéjükért. Sting akkoriban még kreatív volt, most már csak szimplán unalmasan igényes (vagy igényesen unalmas). Elvileg idén ismét turnézik a trió, talán hozzánk is elveti őket a sors és a menedzser keze, de ebben nem reménykednék.



FRANKIE GOES TO HOLLYWOOD - TWO TRIBES

Mert nem csak a RELAX létezik tőlük! Iszonyat nagy zene, iszonyat jó technika, baromi jó hangzás, markáns ének, (akkoriban még) sokkoló klipp, erős politikai üzenet. Two Tribes über alles.



ABC - POISON ARROW

Ismét pop, ismét new wave, ismét egy legenda. Számomra a legjobban eltalált dal a nyolcvanas évekből. Van benne funky groove, szaxofon, slap ezerrel, és ismét a szerelemről énekelnek. Hiába no, ez a téma mindig is örök lesz, csak tudni kell előadni. Ha önkritikával és játékossággal, no és persze minőségi zenével párosul, akkor jöhet. Ezerrel. A szívás csak az, hogy ezt a klippet nem lehet beágyazni, így kattintanotok kell. Remélem annyira azért nem vagytok lusták. Azért az aranyszínű öltönyért mindenképpen érdemes látni. Hiába no, pózolni is tudni kell.

KATT

Azt hiszem ennyi lenne. Mint ahogy azt már említettem, ezek csak a legnagyobb slágerek a zenészektől. De ez csak a jéghegy csúcsa. Aki még nem tette az nyugodtan ássa bele magát a nyolcvanas évekbe, legyen szó punk, rock, metál, synth pop, new wave, electro pop, diszkó, szóval bármilyen stílusról. Talál valamit úgy is, ami tetszeni fog neki. Mert a nyolcvanas évek már csak ilyen.

5 megjegyzés:

Jung-C írta...

Akkor vegyük szép sorban:

1. Kraftwerk iszonyat nagy, ez a szám is űberkirály, de akkor is a Radioaktivity a legkeményebb.
2. "amikor még a 50 cent is kukából vacsorázott" ez kibaszottul így van, egyetlen mai kivétel RapCat, na ő vágja, mi a hiphop, de a többiek... Amúgy még Cypress Hillnek vannak jó megmozdulásai. Kurvára tetszik Afrika Bambaataa ruhája. :) Meg óriási májer, hogy majdnem az egészet láthatóan egy közösségi házban rögzítették.
3. Yeeehaaa! GTA-feelingem lett. Azért az megvan: "két jár-őr húz egy au-tó-ban eeel, Lám-pá-in lát-szik to-lat-ni keezd!"
4. Csak ne lenne ilyen kurva zombi feje a klippben. Mondjuk a zene az alap, az "ének" viszont nekem sosem hiányzott alóla.
5.
6. Mintha ezt a klippet már láttuk volna a blogon.
7. Nálam a kedvenc változatot ebből a számból a Flying Steps szerezte. Ha megtalálom, elküldöm a linkjét. 3:00 körül erős Harold Faltermeyer-utánérzés, közvetlenül a kiállás után. Mintha a Beverly Hills Cop-ban is ugyanezt hallottam volna. Tudom, az később volt, még mielőtt beszólsz, Te szőrös állat. :)
8. Ez azért kibaszta a biztosítékot. :) Lesz mit magyarázkodnod a Grafikában.
9. Azért ők sem tudnak túlságosan mozogni. De a ruhájuk isteni.
10. Egyetlen bajom eddig az volt, hogy túl hosszúnak tartottam a szöveges felvezetést. Mert még nem láttam a klipet. Most értelmét nyerte.
11. Na ez nekem valahogy nem. A zene még hagyján, de a videója... az erősen bazzeg.

Köszönjük a gyönyörű gyűjteményt! Jackson-t egy kicsit hiányoltam, meg egy BeeGees is belefért volna még talán, ezek is alapvetések. Na és hol a magyar vonatkozás? Korda Gyuri, Katona Klári?

Jung-C írta...

Na szóval Yazoo-ra válaszom:

http://youtube.com/watch?v=R_D29_Gg8ng

Unknown írta...

2. Rapcat szétkarmol.
6. Montam is.:)
7. Harold Faltermeyer utánérzést én is észrevettem, de sajnos nem tudtam pontosan megnézni mikor születtek a dalok (na jó, lusta voltam), így inkább nem is említettem. De külön jó pont, hogy észrevetted. Azé' kapsz majd egy söröt.

A végére meg csak annyit, hogy a nyolcvanas éveket egy 6 cd-s válogatáson sem lehetne összefoglalni, akkor mit vársz tőlem?:) Talán majd lesz folytatás, de nem ígérek semmit.

Most egyébként 90-es évek magyar pop zenéket vadászok. 4F Club, Hip Hop Boyz, UFO és a többi szemét. Lesz itt büntetés!:)

Unknown írta...

"Montam" helyett mondtam. Ha ezt István bá' látná... Shame on me.

Unknown írta...

Na megnéztem a videót. Ebben a Flying Steps számban még vagy három másik számból van hangminta. Összeollózva mindenhonnan. Mondjuk jó, de tökre sajátként van előadva. Szóval ciki...